labirintus játékok

kontrollálatlan gondolatok ...
itt is lehet beszólni:
n.daaniel@gmail.com

És íme a 2011-es nyári beosztásom, majd javítgatom.

május 14. 11:00 Esztergom (keresztelő)
május 15. 09:00 Őrbottyán
május 15. 11:00 Csomád
május 29. 08:15 Erdőkürt (gyermek istt.)
május 29. 08:45 Erdőkürt
május 29. 10:15 Acsa
június 02. 10:30 Iklad (Mennybemenetel ü.)
június 05. 09:00 Kistarcsa (Johannita Idősek Otthona)
június 05. 10:30 Csömör
június 19. 08:45 Erdőkürt
június 19. 10:15 Acsa
június 25. 10:00 Kistarcsa (Flór Ferenc Kórház)
június 26. 09:30 Vác
június 26. 11:30 Rád
július 10. 09:20 Mogyoród
július 10. 10:45 Fót
július 17. 09:20 Mogyoród
július 17. 10:45 Fót
július 24. 09:00 Váckisújfalu
július 24. 11:00 Galgagyörk
július 31. 09:00 Hatvan
július 31. 11:00 Gyöngyös
augusztus 07. 10:30 Hévízgyörk
augusztus 14. 11:00 Erdőkertes
augusztus 28. 08:00 Felsőgöd
augusztus 28. 09:15 Alsógöd
augusztus 28. 10:45 Dunakeszi
augusztus 28. 15:00 Szigliget

Egyelőre csak ennyi.

Épp olvasok egy könyvet, egy Dawkins epigon jóval kevésbé szellemes kirohanása a vallás ellen, és most azon gondolkodom, milyen különös hogy ez a kreácionizmus-evolúcionizmus háború mindkét részről a hivatalos tudomány területén zajlik. A kreácionisták kifejezetten a természettudományos kiskapukra utaznak, nagy alakjaik is általában neves (gyakran ex-) természettudósok. A valláskritikusok, öntudatos ateisták látszólag megpendítenek teológiai húrokat, de mindig hamar kiderül, hogy igazából szociológiai, pszichológiai, néprajzi vagy legelvontabb esetben is matematikai alapokon érvelnek.

Nem csoda, ha végeláthatatlan a vita. Az egyik biztosan állítja, hogy vasaló alakú a világ, mivel az észlelt adataink döntő többsége ezt támasztja alá, míg a másik biztosan állítja, hogy krumplinyomó alakú, mert a Tekintély megmondta. Ez nem párbeszéd. Főleg, hogy elvileg Isten személye lenne az egész rizsa tétje, de valójában csak egymás fejét ütjük, Istenről valójában nincs is szó. A kreácionisták szép tudományos kifejezéssel elrejtik az 'intelligent design' mögé, az ateisták meg lelkesen tagadják, miközben minden egyes mondatukban szerepel, és saját magukat is csak a "nemlétező" Istenhez viszonyítva tudják meghatározni. Amúgy a valláskritikának továbbra is egyetlen komoly, súlyos és igazán jogos érvét 'a király új ruhája' történetben látom, a'la Németh Zoltán.

Nekem viszont lenne egy pofonegyszerű kérdésem az intelligent design-t hangoztató kreácionisták felé. Az én gyermeteg érvelésem látszólag természettudományosnak tűnhet, de szerintem mélyen teológiai. És ilyen kérdésekkel eddig egyik oldal irodalmában sem találkoztam...

Az alap kérdésem, hogy a tökéletes Isten miért teremt egy nem egyszerűen tökéletlen világot (metafizikai rossz, Leibnitz), hanem kifejezetten olyat, aminek természeténél fogva része a szenvedés és az erőszak. Mert nem kell ahhoz ember, hogy forró láva borítson be egy erdőt a benne élő teljes flórával és faunával együtt. Hogy akármennyire is meg lehet okolni etológiai érvekkel, de a nyúl vergődése a farkas belemélyedő fogai közt tényleges és valóságos, gyötrelmes szenvedés, ahogyan az is, ha táplálék híján egyszerűen éhenhal az a farkas. Az én gondolkodásom valójában sci-fis, tudom, hogy az én mákszemnyi agyam sehol sincs a hatalmas Intelligent Designer végtelen bölcsességétől, de fantáziálgatásim közben mégis könnyedén ki tudok találni olyan életmódot, ahol minderre nincs szükség. Tudom, hogy biológiailag rendkívül hatékony a ragadozó életmód, de Isten simán megoldhatta volna, hogy teszemazt mindannyian békésen fotoszintetizálhassunk. Vagy nyerhetnénk energiát ásványokból, én elszopogatom az egyik félét, kiválasztom a másikat, te meg a másikat szereted és kiválasztod az enyémet, és persze lehet bővíteni a láncolatot, a sokféleség gyönyörködtet. De nyerhetnénk táplálékot, energiát az esőből, a szélből, a vízáramlatból vagy közvetlenül akár a gravitációs erőből. Lenne ötletem a békés megoldásokra bőven, és akkor még csak csupa olyan dolgot említettem, ami emberi ésszel könnyen felfogható. A táplálkozáson kívül persze lennének javaslataim a születés és a halál fájdalommentes változataira, a hatalomért minden élő szinten folytatott harcra is lehetnének alternatívák és így tovább. Mindenesetre ha a képzeletem képes ilyen világokat alkotni, Isten mennyivel inkább képes lehetne mindezeknél százszor jobb megoldásokkal teremteni. Nem valami tökéletes világról beszélek, csak legalább eredendően, teremtett szűzi mivoltából hiányozhatna mindaz, ami ellen pl. Jézus maga is minden erejével küzd...

Ezen a táplálkozás dolgon nem tudok túllépni. Az Úr ugyebár a teremtés koronájaként, a teremtett világ urának és gazdájának alkot meg. Ilyen influenzajárványos időszakban azt nem is kell részleteznem, hogy mennyire nem lehetük elájulva az emberi test alig döcögő működésétől. De ha csak a már a világunkban meglévő, létező biológiai megoldásokat vesszük, komolyan, őszintén állíthatja bárki, hogy a teremtés koronáiként pl. az emberi anyagcsere a létező legjobb megoldás erre a folyamatra? Ha feltételezzük, hogy Isten szerint feltétlenül szükség van az élethez valamilyen anyagcserére (megint csak fantáziálhatok róla, hogy egy mindenható Isten enélkül is hozhatna létre életet), akkor is ki tudná büszkén vallani, hogy az emberi változat a csúcs? Valamilyen általában macerás módon el kell készítenünk egyfajta jól megválogatott ételt, hiszen a körülöttünk lévő tárgyak, dolgok döntő többsége nem alkalmas tápláléknak (Mi az, piros és nehéz lenyelni? - Traktor), ezután ezt valahogy bejuttatjuk az egyik erre a célra metszett testnyílásunkon, ahol minél hamarabb egy gusztustalan masszává alakítjuk a legszofisztikáltabb ételkölteményt is. Ez a száj nem csak mindenféle sebesülésforrás, hanem olyan fogakkal van teli, amik még az élet egy nem kis részét felemésztő (egy élet alatt kb 10-14.000 órát töltesz fogmosással, ami jóval több mint egy év, napi huszonnégy órában, a ráköltött pénzt nem is számolva) fogápolás mellett is folyamatos gond és szenvedés okozói. A béltevékenységek számtalan buktatóiról ne is beszéljük, de az egész vége egy mélyégesen megalázó aktus, a székletürítés, ami hányingerkeltő szagokkal, nem mindenkinek kellemes fizikai élménnyel és főleg mindenféle maradandó szennyeződéssel jár. Emberi, sőt élőlényi mivoltunk, méltóságunk szó szerinti sárba tiprása ez a kikerülhetetlen aktus, ami uralkodik rajtunk, nem irányíthatjuk, de ő irányít, nem szabadulhatunk meg tőle, születésünktől halálunk pillanatáig nem sejthető időközökben a saját szakrális szertartásaira kényszerít.

Ha lehetne választani, a teremtés koronájaként én inkább fotoszintetizálnék, lágy ozmózissal jutnél vízhez és ásványi anyagokhoz, viszont boldogan teremnék virágokat meg gyümölcsöket, hagy juttassak valamit a nálam alacsonyabb szinten lévő szerencsétlen élőlények táplálására, akik szegények tőlem meg a mindenféle testi kényszereiktől függnek. Ősszel pedig lehullatnám színes leveleimet, - a teremtés koronájaként elvégezve gazdai feladatomat - betakargatva vele ezt a folyton küzdő világot, és már ősszel betöltene a békés téli alvás tavaszról álmodó varázsa...

(Az új rovat mai két szereplője Jean-Luis Patiszon és Pjotr Fjedorovics Matrac, mindketten a Kinyilatkoztatás- és Sziesztaügyi Minisztérium alkalmazottai. Kantin.)

Pat: Üdv, Kolléga!

Mat: Szépjónapot! Ismét egy kávé?

Pat: Ne is mondja! Értekezletet tartott az Osztályvezetőnk, és ténylegesen bealudtam, a szemüvegem lecsúszott az orromról, pont beleesett a főkönyvelőnk táskájába, szóval egész délelőtt csak mászkáltam, mire meglett...

Mat: Legalább megvan az az érzése, hogy ma végre csinált valamit. Létezésünk csak folyamatos tudatosulások árán tud a sajátunkká válni.

Pat: Hát igen, azt hiszem mára eleget tudatosítottam. De látom az arcán, magának is elég autentikus ma a létezése. Mi történt?

Mat: Képzelje, tegnap a reggeli misén Sati Atya a szokásos habogása közepette az "Úr"-t "űr"-nek mondta. Azóta is ez van a fejemben...

Pat: Mármint űr? Akkor ismét alapos agymosást tartott az atya...

Mat: Na de kérem! Mondjuk a szürkeállományomat valóban nem vette igénybe, így ha a termodinamika második törvényét erre allegórikusan alkalmazzuk, akkor valóban csak erodáltak az agysejtjeim...

Pat: Na jó, félre tréfa, mi a gondja ezzel az Úr/űr üggyel? Első hallásra is világos nekem a különbségtétel: Vagy az Úr, vagy az űr! Ájdör-ór, ahogy azt tengerentúli kollegáink mondanák.

Mat: Na, pont ez az. Az Úr fogalmán most ne vitatkozzunk, csatároztunk már eleget rajta. De ha ennyire világos, nekem is magyarázza el, hogy mit ért most az "űr" fogalmán?

Pat: Az űr a semmi, nem?

Mat: A semmi, mint a valami hiánya?

Pat: Pontosan. Tulajdonképpen maga a hiány. Az űrben semmi nincs, vagyis szinte semmi. Nincs anyag, nincs tér, nincs idő, nincs különbség egyik semmi és másik semmi között. Fix -273,15 °C. Csak negatívumokkal tudjuk meghatározni. Nincs az a tudományos állítás, ami bármit pozitíve tudna mondani az űrről.

Mat: Hú, már vacogok is. (A pincérnőnek) Egy forró kapucsínót kérnék... és egyet a kollégámnak is. Köszönöm...

Pat: Ó, remek. Máris betöltjük az asztalon előttem tátongó űrt. Az érzékeimről nem is beszélve...

Mat: Szóval ott tartottunk, hogy az űr minden, ami negatív...

Pat: Nem-nem, ilyet nem mondtam. Akkor az űr is valami lenne, valami negatív, nem pedig semmi. Az űr definiálása történhet csak negatív nyelvi eszközökkel. De a lényeg nem is ez. Az űr, mint az abszolút hiány, gyönyörű ellentéte az Úrnak. Nem csak a schleiermacheri "feltétlen függés érzése" tételt támasztja alá, hanem mindazt, amit már az óegyházi atyáktól kezdve tanítunk, hogy Isten cselekvő valóságként vesz részt a világban. Akkor jó nekünk, ha velünk az Isten. Nélküle csak a tátongó szakadék akar elnyelni.
Ráadásul ha az Úr fogalma alatt az eredeti Kürioszt értjük, és konkrétan Jézusra vonatkoztatjuk, akkor még egyértelműbb a valóságos jelenlét kihangsúlyozása. Itt élt közöttünk, láthattuk, hallhattuk, megérinthettük, a golgota árnyékában összeomlott tanítványoknak meg valóságosan fájt a hiánya.

Mat: A halott Istenről, nagyszombat ijesztő némaságáról beszél, kedves kolléga?

Pat: Nagyszombatot majd még megbeszéljük, az éves közlönyben rögzített paragrafusokban vannak pontatlanságok... de azt hiszem, érti a lényeget. Ha a mindenható Isten ellentétét a legerősebben akarom kifejezni, akkor az Isten csendjéről, az Isten hallgatásáról kell beszélnem. A múlt héten számon kérték államtitkár úron az idei költségvetést, és a Sátánnal kapcsolatos kiadások drasztikus csökkentésével összefüggésben megjegyezte, hogy a jelenleg is folyó tárgyalások alapján nincs is önálló hatalma a Gonosznak, a Gonosz csak maga az az űr, ahol nincs ott az Isten.

Mat: Ú, többrétű problémát látok az okfejtésében, főleg továbbra sem értem, hogy tudja fenntartani a mindenhatóság dogmáját ilyen belső ellentmondások mellett...

Pat: Tudja, hogy én nem ragaszkodnék hozzá, de államtitkár úr szigorú ebben a kérdésben. Meglátjuk mi lesz majd a választások után...

Mat: Hát űr biztos nem marad, az egyik úr megy, jön a másik.

Pat: Heh, látom a jókedvét nem rontottam el. De mit gondol maga az űrről, ha az én véleményem nem tetszik?

Mat: Nos, be kell vallanom, szerintem: az Úr az űr. A 2db "vagy"-ját ünnepélyesen dekonstruálom a téziséből.

Pat: Hú, ez eddig elég ijesztően hangzik. Mi maga, űrimádó? Vagy egy úr az űrből? Aki csak ott érzi otthon magát? Mi a jó az űrben egyáltalán?

Mat: Hogy omniprezens.

Pat: Hát, Istennek ez a tulajdonsága nem túl népszerű a nyugati teológiában, még Aquinói is alig foglalkozik vele. De hallgatom, folytassa.

Mat: Pont Aquinói Tamás viszont imádja a végtelenség fogalmát. Jelenlegi tudásunk szerint pedig a tér végtelen, és ha nem is látunk túl a csillagrendszerek sokaságán, mégis meglehetősen biztosak lehetünk benne hogy ezt a bizonyos végtelent végig az űr tölti ki.
És ez a másik irányba is igaz. Amit masszív anyagnak érzékelünk, az csupa űr valójában, a rostok között, a vegyületek és az atomok között, a részecskék között és bennük is csak űrt találtunk mindeddig. Persze vannak erők, energia kapcsolatok, vonzás és taszítás, de valójában nincs ott semmi, amit valaminek nevezhetnénk.
Az űr mindent kitölt, mindenütt jelen van, mindent áthat.

Pat: Nos, magának mégiscsak sikerült pozitívan fogalmaznia az űrt illetően. Megkövetem. Igazság szerint már érzem ezt, amit magyaráz egy ideje, ugyanis a kávém ma sajnos egy nagy nulla...

Mat: Ha esetleg az ön számára az űr, mint a világmindenség teljessége nem eléggé azonos az isteni lényeggel,...

Pat: ...vannak kétségeim...

Mat: ...nos, akkor egy kicsit elvontabb, költőibb megvilágításom is van. Az űr ugyanis vákuum. És a vákuum beszippant. Magához vonz. Magához öleli a környezetét, amíg be nem telik teljesen, minden a helyére nem kerül. Amikor elvész egy juh a százból, akkor ott a vákuum, a jó pásztor, és magához vonzza a hiányzót, hogy kiegyenlítődjön a nyomáskülönbség. Sőt nekem úgy tűnik, hogy ez az egész megváltás/kegyelem ügy is értelmet nyer, ha Istent ilyen vákuumként fogjuk fel.

Pat: Ez jó. Frappáns. Egyelőre mégis azt tanácsolom, hogy még ne cserélje le a tornyunk csúcsán a keresztet egy porszívóra, hagyjon a világnak, de legalább nekem egy kis időt, hogy átgondoljam a dolgot.

Mat: Ok, de addig is még valami. Ugyebár tavaly vér-verítékkel végre keresztülvertük az alkotmánybíróságon a creatio ex nihilo végleges törlését?

Pat: Aha, kemény menet volt. De nagy eredmény. A teremtéstanból kivettük az űrt, a semmit, de ez most önnek miért jó?

Mat: Pont ez a lényeg. Így akkor nem a semmiből, hanem ragaszkodva a héber szöveghez, a tohuvábohu-ból, a káoszból teremti meg Isten a világot. Akkor megint mintha az űr lenne az Isten, csak valami anti-vákuum értelemben. A nagy ős-káoszba betüremkedik az űr, úgy jön létre a valóság minden eleme, hogy ez a behatoló űr, fogalmakká, meghatározható dolgokká rendezi a valóságot. Ami létrejön, azt körülöleli az űr. Isten betüremkedik a káoszba, és abból rend lesz.

Pat: Vákuum, anti-vákuum, csak úgy szikráznak az agysejtjeim, ezt fel kell dolgoznom...

Mat: Rendben, úgyis holnap utazunk a kötelezően előírt háromnapos szieszta-tréningre, ott lesz ideje ábrándozni. Persze nem gondolom, hogy inkább igazam lehet, mint magának.

Pat: Igen, ezzel kivételesen egyetértek. A hétvégére esetleg megint vihetne minket az én sofőröm az ön kocsijával, hm?

Mat: Megbeszéltük.

Pat: Akkor szép napot, ma már ne dolgozzon maga se sokat!

Mat: Viszlát! ... Hó! Kolléga! A szemüvege itt maradt!

Elkezdenék egy ilyen dinamikus listát, hátha lesz értelme...

Van egy lassan komolyabbnak mondható DVD gyűjteményem. Az alábbi filmeket keresem még. Eredeti kiadásban kellenének. Nem érdekel letöltött vagy másolt DVD, ilyen gyagya vagyok, hogy a kiadás minden részlete, minden hülye nyelvű felirat meg extra kell nekem.

Filmek:

Agora (2009)
Alien (Nyolcadik utas a halál) (1979)
Boondock's Saints (1999) vágatlan kell!
Constantine (2005)
Gen-X Cops (1999)
Ghost Busters (Szellemírtók) (1984)
Ghostbusters II (1989)
High Fidelity (Pop, csajok, stb.) (2000)
Metropolis (1927)
Much Ado About Nothing (Sok hűhó semmiért) (1993)
Stardust (Csillagpor) (2007)
Steel Dawn (Puszta Acél) (1987)
Truman Show (1998)

Egyelőre ennyi, majd töltögetem a listát.

Szóval a segítség abban állna, hogy hol tudom megvenni. Már most köszönet az eddigi jótanácsokért! Ja és jó lenne egy max 2k FT-os felső határ...

 

Alakulgat a nyaram, vagyis lesz mostanában pár szolgálatom:

május 24. 09:20 Mogyoród
május 24. 10:45 Fót
május 30. 08:30 Pécel
május 30. 10:30 Nagytarcsa
június 06. 09:00 Őrbottyán
június 06. 11:00 Csomád
június 13. 09:20 Mogyoród (családi)
június 13. 10:45 Fót (családi, tanévzáró)
június 20. 11:00 Budahegyvidék (csak keresztelek)
július 04. 09:00 Göd
július 04. 10:30 Dunakeszi
július 04. 15:00 Sződliget
július 11. 09:20 Mogyoród
július 11. 10:45 Fót
július 18. 09:30 Penc
július 18. 11:00 Csővár
július 18. 15:30 Erdőkertes
július 18. 16:30 Göd
július 18. 18:00 Dunakeszi
július 24. 11:00 Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
július 25. 09:00 Váckisújfalu
július 25. 11:00 Galgagyörk
július 31. 10:00 Bp. Kelenföld (keresztelő)
augusztus 8. 09:30 Penc
augusztus 8. 11:00 Csővár
augusztus 22. 09:20 Mogyoród
augusztus 22. 10:45 Fót
augusztus 23-26. 18:00 Fót, Mandák-villa
augusztus 29. ?? Gyöngyös
augusztus 29. ?? Hatvan
szeptember 12. 09:00 Őrbottyán
szeptember 12. 11:00 Csomád

Jelenleg ennyit tudok.

Húsvét hétfőn feleségem családjában vendégeskedtünk. Habár a locsolósdinak alapvetően ellensége vagyok, vagyis inkább a kölnipacsulizásnak, - rendszerint ilyenkor kirándulni megyünk, - most kikerülhetetlen volt a locsolás. A fiaim kaptak egy-egy virágspriccelőt, a locsolásból pedig azzal vettem ki a részem, hogy írtam nekik személyreszabott locsolóverset. Ok, ok, nem nagy szám, de édesen mondták el, nagy sikerük volt, nap végére 30+ Kinder tojást szedtek össze, még mindig van belőle pedig már esti tv-zés közben is ez a nasi...

Sebő versikéje:

Levettem a pizsamám,
Kiugrott egy oroszlán.
Az oroszlán tudod ki?
...
Szabad-e locsolni?

Fabó versikéje:

Épp a kertünkben ugráltam,
A diófán egy majmot láttam.
Az a majom tudod ki?
...
Szabad-e locsolni?

 

Húsvéthétfő - 1Kor 15,21-23

Újrakezdés

Annyira egyszerű és annyira könnyű lenne a jól megszokott panelekkel dolgozni. Halál és feltámadás, ember bűne, Isten műve – egyből bekapcsolják az összes sokezerszer meghallgatott mintát, a jól begyakorolt közhelyeket. Jól megtanultuk, pontosan tudjuk, hogy melyik kirakós darabot hova kell illeszteni, hogy pontosan az a kép jöjjön ki a végén, ami annyira kellemes és kényelmes, és amit mindenki annyira szeret...

Ezzel szemben félelmetes és ijesztő, ha valami őrült pillanatunkban valami érthetetlen okból félretesszük ezeket a paneleket, helyette pedig hirtelen feltárul az űr végtelen feketesége. Halál és feltámadás. Ha nincs készen kapott, felhasználóbarát, azonnal fogyasztható magyarázat, akkor csak az marad, amit látunk, érzünk, szívünk mélyén motoszkáló félelmeink és reménykedéseink. Halál, mint fájdalom, mint csend, mint megszabadulás... A feltámadás meg valami csoda, ami keserű szájízt hagy. Betüremkedik a sejtés, szerencsétlen Lázár szenvedhet, haldokolhat és meghalhat másodszor is, a szerettei meg gyászolhatják majd megint...

Nem is csupán mély, emberi ellenérzésem van ezzel a páli nyakatekert dogmatizálással szemben, de bibliai szempontból sem világos számomra az ügy. Az „azért, hogy ne nyújthassa ki kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyék és örökké éljen, kiűzte az Úristen [az embert] az Éden kertjéből” (1Móz 3,22-23) vajon nem azt jelenti, hogy a halandóság, a végesség eleve is része volt a teremtésnek? Ha elmúlás és persze vele a születés eleve is része a világnak, akkor a páli ige már kiindulásában önkényes mellékvágányra hajt, Ádám és Éva számunkra legfeljebb a halál tudatát szerezte meg.

Amennyiben a paradicsomi állapotnak a halhatatlanság a sajátja, az ismét csak egy adalék, hogy mennyire elviselhetetlen lenne az élet az Édenkertben. Nem egyszerűen a szánalmas, ezeréves, aszott szúnyogok remegő röpte, a kérgesre fásult, százéves ibolyák doh illata, hanem például a szexnek és persze a születés csodájának, csecsemőknek és gyermekeknek a teljes hiánya. Vagy ha nincs halál, akkor öregedés sincs? Nincs fejlődés, nincs tanulás? Ádámnak, az embernek fikarcnyi reménye sincs, hogy kilábaljon óceán-mély ostobaságából? Számomra ez a fantazmagória biztosan nem a világ ideális állapotát írja le.

Halál és feltámadás. Mi marad ezek értelméből a számunkra? A tanítványok Húsvét hétfői ködös tekintete, zavaros gondolatai. Amikor biztosak voltunk benne, hogy mindennek vége, akkor mégiscsak újra kezdődik valami. Amikor teljes lett a sötét, akkor lepett meg minket valami teljesen új hajnal. Én azt hiszem, hogy őszintén és ragaszkodva a teljes hitelességünkhöz, ez a legtöbb amit halálról és feltámadásról mondani tudunk, és ez egyáltalán nem kevés.

Van az ember nagy történetében egy kedves, apró figurám, az immár öregúr Kobu Hinaido. Pár éve találkoztam először írásaival a kiberteológia kapcsán, az utóbbi évtizedekben a japán filmipar opusaihoz ír kultikus kritikákat, amiket áthat az évtizedeken keresztül tartó sokféle teológia tanulása. Meglehetősen érdekes életet élt, számtalan furcsa helyzetbe sodorta a sorsa. Még vitorlásversenyző korában, a 60-as évek elején egy reggel a halpiacon vásárolt, a kikötő mólói mentén egymáshoz kötött bárkák egyikén válogatott a halak közt, amikor a hajó üzemanyagtartálya valami motorhiba miatt felrobbant és a bárka lángralobbant. Hinaido bőrének a kritikus 42 százaléka égett meg súlyosan, hajszálon múlott, hogy túlélte a balesetet. Többek közt az arcát is szörnyen eltorzították a sebek, a baleset utáni egy évben annyira ijesztően nézett ki, hogy nem mert emberek közé menni. Ennek az évnek a nagy részét egy speciális szanatóriumban töltötte Okinawán, egy Takashimura nevű falu közelében. A szanatórium igazi keleti filozófia alapján működött. Csupa olyan embert kezeltek itt, akik egy balesetből vagy betegségből kifolyólag kifejezetten visszataszítóan néztek ki a mindennapok embere szemében. Ehhez egy csodálatos, hihetetlen munkával készített és karbantartott japánkerttel vették körbe a központi épületet. Csillogó tavacskák, apró szigetekkel, csobogó kis vízesésekkel, számtalan színű és formájú növény kompozíciója, nyers kövekből kirakott sétányok virággal futtatott pavilonokkal. Ebben a környezetben gondolkodott Hinaido a halál közelségéről és az újrakezdésről, egy megkapott új élet lehetőségéről. A Takashimurán töltött idő egyik termése a Tizenegy Haiku, amit Fekete Klára műfordításában közlök. 

közeli halál...
csak gyenge légzés, olyan
távol az élet

belép a kék hold
a kitárt ablakomon
távozik a kín 

a cseresznyefán
sárgarigó hazudja
még élni fogok

kristályos patak
csillog, énekel, teljes
mozdulatlanság 

rizsszalma tetőn
fellobbanó tűz heve
minden kis korty víz 

a tavirózsa
tündököl, hamvas, fehér
reményt ragyog rám

a kis tó mélyén
kósza halak kergetik
emlékeimet

szomorú mosoly...
látogatóm észrevette
hogy még létezem? 

ma éjjel a szél
kitört egy kis fát.
csak egy csonk maradt 

kis rigó fejem
felett dalol, ő nem
rémül meg tőlem

korán felkeltem
ablakom alá rózsát
ültettek tegnap

 

na ezt most én csinálom :)

Gyertek el!

egy különleges alkalom:

nincs - vagyis nagyon átvitt értelemben van - hozzá közöm, de ez remélem változni fog hamarosan, én mindenesetre nagyon izgatott vagyok a dologtól, de kár a szó, nézzük meg...

egy kis filmecske, jó középkeleteurópai, az alternatív valóságokra is remek illusztráció, nem akkora szenzáció, de sokkal több mint egyszerű hülyeség, a beföttes üvegeken zenélő bácsi mindenképpen zseniális

kitaláltam, hogy a valóságokat hét kategóriába tudom sorolni, totál önkényes az egész, de ez is itt az én saját valóságom, szóval azt csinálom benne, amit akarok, na :P

de mielőtt ezekbe a skizofréniákba belevágnánk, néhány meghatározás kívánkozik ide

• a valósággal csak szubjektív értelemben tudok foglalkozni
• a valóság olyan minta (pattern) ami alapján az egyén a saját létezését tekintve tájékozódni képes
• továbbra sem utasítom el, hogy léteznek látszólagosan objektív valóságnak kinéző minták, de ezeknél mindig észre kell venni, hogy valamilyen mesterséges társadalmi konszenzus termékei és csak a bennük résztvevő egyének szabálytisztelete vagy még inkább játékszenvedélye az ami fenntartja ezeket a rendszereket (pl. nyelv, egyház, családmodell, divat, stb.)
• habár a valóságok (értsd szubjektív valóságok) az egyén elidegeníthetetlen sajátjai, mégis folyamatosan kölcsönhatásban vannak egymással, amennyiben bármilyen módon találkoznak
• sőt, a valóságainkba szándékosan vagy anélkül, meghívhatunk/meghívunk másokat (téged, aki a blogom olvasod, meghívtalak, szeretettel látlak, érezd jól magad :)
• az alternatív valóságok kérdése szerintem mélységesen teológiai, pontosabban ontoteológiai, miután kikerülhetetlen ezzel kapcsolatban a valóságok eredetének, létezésének és Isten helyének problémája
• úgy érzem, hogy amennyiben az alternatív valóságokat az egyén által aktuálisan elfogadott valóságokból felépült struktúrának tekintjük, az ontoteológiai kérdés valójában episztemológiai
• ilyen értelemben a vizsgálódásom a posteriori adatokra épül, következtetéseim deduktív és analitikus

nah, remélem érthető voltam, ha nem, akkor hagyjátok az egészet a csudába, annyit nem ér meg, hogy ezzel vacakoljatok :) holnap egy fényképet rakok fel, az remélem szórakoztatóbb lesz

feleségemmel régóta húzódó ontológiai vitánkat szeretném szavazásra bocsátani, jó lenne ha végre valamilyen döntés születne az ügyben...

a szavazásban szereplő "Dani" rám utal, önmagában a név formája senkit ne befolyásoljon, a Dániel vagy a Danibácsi, vagy egyéb megszólításaimal tetszólegesen felcserélhető

Kérlek jelöld meg, melyik az igaz állítás:

• Dani gyerek
• Dani felnőtt

View Results
Create a Poll

Tathágata (Sam) mondja: "A kétely az elme szűzisége, Úrnő, én ennek pecsétjét viselem magamon." R. Zelazny: A Fény Ura

Édesapám - nagy Szókratész rajongó - mindig úgy mondta: Ha valaki mindent nagyon tud, az gyanús, ott valami nagy baj van...

Azt hiszem tudom már, mi volt mindig is a bajom azokkal, akik eleve rendelkeznek az összes válasszal, reflexből lökik a megoldásokat minden kérdésedre. Ezek mind paráznák. Az ilyen embereken sajna már végigmentek páran-párszor, sőt néha sokan-sokszor. Elméjük már széttárta a lábát, mácsó ideológiák, gondolkodási rendszerek és társadalmi minták csinálták fel, elvéve ártatlanságukat.

A nemi erőszak témája egész életemben, mindig, minden kontextusban kiborított. Lehet ezért próbáltam a második diplomamunkámban olyan kétségbeesetten létrehozni egy szellemi erőszakmentességre épülő utópiát. Ember életünknek talán legszebb kihívása, hogy amikor üt az utolsó perc, büszkén elmondhatjuk: az elmémet szűzen megőriztem, a kételyt megtartottam, tiszta vagyok...

az alsógödi it végén, az áldás alatt, a nyitott templomkapun túl, a kis sétányon leült egy fekete cica, az áldás alatt végig mozdulatlanul engem nézett, a keresztvetés után felkelt és elment

Na, a nyári beosztásom elég szellős, azért lehet esetleg hallani itt-ott. Ha bejön még valami, majd kiegészítem ezt a listát.

06.28. 09:00 Alsógöd
06.28. 10:30 Dunakeszi
07.12. 08:30 Veresegyház
07.12. 10:00 Gödöllő
07.12. 15:30 Erdőkertes
07.19. 08:30 Pomáz
07.19. 10:00 Szentendre
07.26. 09:20 Mogyoród
07.26. 10:40 Fót
08.02. 09:20 Mogyoród
08.02. 10:40 Fót

Csak a szokásos hülyeségeimet tudom nyújtani, másra ne számítsatok :)

Egy új rovattal próbálom magamat is felébreszteni, hogy új lendülettel álljak neki az irogatásnak: Paraskizonoia. Paranoia vs. Skizofrénia. Vagy valami ilyesmi.

De rögtön elmagyarázom, hogy miről van szó, csak előbb 2 fénykép, kedves barátom (dömedee) találta az objektumot és le is fotózta:

 A kétszárú cseresznye kiváló illusztrációja a posztmodern paradigmaváltás agóniájának.

Hassan, a posztmodern természetének népszerű teoretikusa a híres modern-posztmodern fogalompárjai közt említi a fenti két kórt. A modernizmus szelleméhez szépen illeszkedik a paranoia, az üldözési mánia, a görcsös küzdelem a hatalomért és a tekintélyért, bizonyítások, győzelmek, maga a "legyőzés"; és a gyengébb, a hibás, a tévedésben élő megérdemelt meghurcolása, szorongás és rettegés a tekintélyvesztéstől, a csúcsról való aláhullástól. A posztmodrn sajátja a skizofrénia, a tudathasadás, az ez-is-az-is egyformán igaz, a "nem tök mindegy, hogy álom-e vagy valóság?", az elveszés a sokféle szerep és identitás között, ahol minden és mindenki kapcsolatba kerülhet mindennel és mindenkivel, és az egész súlytalan, mint a tollpihék özöne, amikor lecsap a forgószél bábolnára.

A cseresznye azért zseniális, mert nem elágazó utakről van szó, hanem ugyanoda érkező különböző forrásokról. És nincs aki eldöntse, hogy a termés igazából honnan származik, honnan szívta a tápanyagot.

Ebben a rovatban, kicsit a ghostintheshell folytatásaként vagy továbbgondolásaként, próbálok majd kifejezetten jelenidejű, exisztenciális ontológiát feszegetni, persze a magam kis földhözragadt módján. A kérdésem csak ennyi, klasszikus: Mi a valóság?

Vagyis talán ennyivel több: Mitől valóság bármelyik valóság?

szép az idő, süt a nap
rendőrbácsi büntetgat

Amikor pedig a főpapok és az írástudók látták azokat a csodákat, amelyeket tett, és a gyermekeket, akik a templomban ezt kiáltották: "Hozsánna a Dávid Fiának!" - haragra lobbantak, és így szóltak hozzá: "Hallod, mit mondanak ezek?" Jézus pedig így válaszolt nekik: "Hallom. Sohasem olvastátok: Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet?"  (Mt 21, 15-16)

 

Hol a gyerekek helye egy istentiszteleten?

Amikor a fiaim már az első ének közben megunják az ücsörgést a padban és lemásznak a padok alá, igazából azért röstellem annyira magam, mert látom, hogy mennyire zavarják a többiek istentiszteletét. Mert a fiaim nem kispályások. Bebarangolják a padok alját, két sorral előrébb vagy hátrébb bukkannak fel, teszik mindezt tökéletes gátlástalansággal és jó hangosan. Nincs az a tökéletes stratégia, amivel levadászhatnám őket, ha egyszer megindultak. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy nekik nagyon tetszik a dolog...

Az biztos, hogy Jézust nem zavarták a gyerekek, ölébe vette őket, átölelte, megáldotta őket. Sőt a történet igazi varázsa, hogy Jézus szó nélkül otthagyja a felnőtteket és megy babázni. Mondjuk, nem vagyok biztos benne, hogy ez a jó megoldás: a gyerekek úgyis pontosan értik, vagyis inkább érzik azt, amiről Jézus beszél, míg a felnőtteknek gőzük sincs róla, hogy mit is akar mondani. Szegény, buta felnőttek, Jézusnak teljes munkaidőben kell velük foglalkoznia.

Egy dolog biztos a gyerekekkel kapcsolatban, ezen a téren egészen egyszerű a működésük már a születésük pillanatától kezdve: Ha bármi bajuk van, akkor sírnak. Ha úgy érzik, hogy minden rendben van körülöttük és velük, akkor nevetnek. (Még nem rendelkeznek a mi ál-mosolyaink és ál-nevetéseink eszköztárával.)  A gyereknevetés annak a jól hallható jele, hogy úgy tűnik, minden és mindenki a helyén van, a dolgok akkor és ott tökéletesen illeszkednek egymáshoz, rend van.

Azt hiszem, átélni a tökéletesség pillanatait, mélységesen vallásos élmény. Virágvasárnap a nevető, éneklő, táncoló gyerekek jelenléte már önmagában biztosítéka ennek a teljességnek. Várakoztunk valakire, eddig hiányzott nekünk, de most itt van, és emiatt minden rendben van. És egyből megvan a helye a gyerekeknek az istentiszteleten: a nevetésük hirdeti, hogy itt a tökéletes pillanat, a teljesség most éppen átélhető.

Álmodozom egy olyan gyerek-istentiszteletről, ahol nemcsak a fiaim mászkálhatnak szabadon a padok alatt, hanem én is bemászhatok oda velünk. Sőt szerintem mindannyian bemászhatnánk a padok alá egy jó kis bújócskára. És azt hiszem mindannyian nevetnénk és egy pár pillanatra megéreznénk a virágvasárnapi teljességet gyermeki szívvel.

(megjelent a fóti evangélikus gyülekezet hírlevelében)

Az alternatív valóságok legmindennapibb és legkézenfekvőbb esete a női gondolkodás, számomra mindig rejtély marad. (Bocs, tudjátok rólam, hogy lelkesen küzdők a maszkulin dominancia ellen, de erre a - megjelenésében nemektől független! - dologra nem tudok jobb jelzőt, bocs.)

A hétvégén édesanyámnál volt a háromnagy, mi meg megnéztük párommal a gyűrűkurát. 11 óra középföldinagyháború után, - ahol őszintén mondom, frodó szenvedéseit mi is végigszenvedtük -, már a finishben vagyunk és szürkerévben nyújtják a búcsúzkodást mint a rétestésztát, amikor Linda rávilágít az egész gigantikus eposz egyetlen megoldatlan kérdésére: "Vajon a hobbitok tünde köpenye megkerült a sok csata után, vagy kaptak újat Galadrieltől?"

Tulajdonképpen szeretem a "Mi lenne, ha valami másként történt volna" dolgokat. Tudom, sokan menekülnek előle, és valószínűleg igazuk van, nem a múltban vagy alternatív valóságokban, hanem a jelenben kell élni, már csak azért is, hogy jobb eséllyel tartsuk meg az ép eszünket.

Valahogy mindig gondot okozott nekem a valóságban létezés. Azt hiszem, egész kicsiként is elég sokat álmodoztam. Aztán, amikor már tudtam olvasni, hirtelen menekülési útvonalak özöne nyílt meg. Főleg a gimnáziumra emlékszem úgy, hogy végig csak olvastam, a szünetekben, az órák alatt, a buszon klarinétórára utazva, és gyaloglás közben is a gimibe menet oda-vissza. Biztosan emlékszem, hogy a könyveim világai sokkal valóságosabbaknak tűntek mint az aktuális valóság. És persze mindehhez jött a szerepjáték, ami ugyebár ennek az szétcsúszásnak a direkt formája (és tart mindmáig).

Néha arra gondolok, hogy ha nem teológiára megyek, hanem valami világi pályára, mondjuk az építészkarra, ahova készültem is, akkor nem züllök-e le nagyon hamar. Ezek a pszichodellikus dolgok mindig vonzottak, a szürrealizmus rajongója vagyok, vajon nem kaptam volna rá a drogokra vagy az alkoholra. Egy olyan egyetemen, ahol csupa eminens és brilliáns elme van, gondolom sok-sok stréberrel, valószínűleg a velőmbe ivódott lázadás is ebbe az irányba terelt volna... Ehelyett elkerültem a teológiára, ahova sok tonnányi illúzióval érkeztem, a magam kis hosszúhajúrocker-diendis-lakótelepescsavargós-eötvösklubbanpogózós világából, és arra számítottam, hogy a tisztaság és őszinteség kis földi mennyországát találom. Pár hónap alatt persze rájöttem, hogy épp az ellenkezője van ott, főleg a képmutatás döbbenetes mértéke taglózott le, és persze ezzel azóta sem tuok megbékélni, csak igyekszem megszokni. A lázadásom hamar azt a formát öltötte - és ez tart a mai napig -, hogy külsőleg a hosszú hajammal, kockás flanell ingeimmel és szakadt farmeremmel, belsőleg pedig egy elég szigorúan tudatos és tisszességes, rendes élettel igyekeztem drasztikusan elütni a mainstreamtől. Értéknek éreztem (érzem) az önálló gondolkodást és magát az intellektust, ami kis egyházunkban kifejezett szitokszó. Persze mindezeken keresztül már megint folyton elkószáltam a valóságtól, zavaros és érzelmileg zaklatott világokat járva be.

Lehet persze, hogy világi szakmában is olyan lennék amilyen vagyok, semmin sem változtatnának a körülmények. Lehet, hogy egyszerűen ilyen vagyok és kész, igazából zsigereimben nem szeretem az alkohol ízét, és a legkissebb sumákolástól is kiver a víz. Az is lehet, hogy valójában sosem választhattam volna más szakmát, ez a teológia maszlag is része a nyirokmirigy rendszeremnek. Azt hiszem, hogy az ilyen könnyen máshol élő, a valósággal nehezen lépést tartó emberek a régi korokban és a világ eldugott szegleteiben valamiféle sámánok vagy táltosok lehettek, már csak alkatuknál fogva is...